Vén ragadozó

Vén ragadozó
Nektek annyi....

2016. szeptember 3., szombat

2006 ÓTA TART AZ ÁLDOZAT HARCA A GYURCSÁNYISTA ÁLLAT, BÜDÖSBUNKÓ RENDŐRÖÖK ÉS BV-sek ELLEN!!!!!

Nem nyugszik bele és fellebbez a Székesfehérvári, valamint a Fővárosi Törvényszék néhány hete meghozott, arcpirító döntésével szemben a 2006 őszén megvert és meghurcolt Dukán Dániel. 
A fiatalembert az emberi mivoltukból kivetkőzött, 
azonosító nélküli, 
maszkban és sisakban 
szolgálatot teljesítő rendőrök  tíz éve verték össze, 
                                                 
                                                   
tartóztatták le, ( ezt a Blog szerzője módosítja: a rendőrök őrizetbe vették, minden kényszerítő eszköz bevetésével, majd másnap az Id. Dr. Lomnici Zoltán Legfőbb Bíró instrukciójára  - mint mindenkit, bizonyítás nélkül - 
a PKKB-n beszart ifjú BÍRÓNŐK letartóztatták, és BV Intézetbe vitették!!! Lásd: http://onoguristan.blogspot.com/ - 
majd indítottak ellene eljárást. 
Azonban Dukán Dániel ellen nem született elmarasztaló, büntetést kiszabó ítélet, hanem BIZONYÍTÁS HÍJÁN - mivel semmilyen jogsértést nem követett el - SZABADON ENGEDTE a II. fokon eljárt Főv. Bíróság.
Azonban az elszenvedett sérelmekért még a mai napig nem kárpótolták, sőt, 
a bíróság első fokon többek között a Dukánra rárontó rendőrök vallomásaira hivatkozva utasította el a férfi keresetét. ( EZ NEM LENNE 
LEHETSÉGES, ha ÖT ESZTENDEJE NEM ÜLNE 
az ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG a "SEMMISSÉGI 
TÖRVÉNYEN" - a Parlament elfogadta, s amely szerint HA CSAK MAGUK 
AZ ELFOGÁST FOGANATOSÍTÓ RENDŐRÖK VANNAK TANÚKÉNT, akkor azok tanúvallomása SEMMIS, ti. MINDENKÉPP HAZUDNI KELL NEKIK: 
ellenkező esetben 4-5 hivatali és szolgálati BŰNTETTET ők maguk követtek el!
A Bírói Kar 52 éven felüli tagjai MSZMP-sek voltak 1990-ig 80%-ban.
10 évvel ezelőtt az ország összes bírójának és ügyészének - akkor - 41 évet betöltött tagjai 80 %-ban EXTRÉM BALOLDALI, kommunista, MSZP-közeli vagy kimondottan gyurcsányista volt.

Gyurcsány Ferencet már rég el kellett volna tüzelni, mondjuk az 56-osok terén!!!!!

a MOCSKOS RENDŐRI TÚLKAPÁSOK FELELŐSEIT A BŰNTÁRSAIK, a Sinku Pali Dr.-ok és Keresztes Imre dr.-ok, meg a bíróság nemzetellenes, keresztényellenes, kozmopolita vagy internacionalista, továbbá a JOGÁLLAMISÁGOT

                                                 

MAGUKÉVÁ TENNI MEG SEM PRÓBÁLÓ BÍRÓSÁGOK TAGJAI fölmentették!!!

DUKÁN DÁNIEL sértett benyújtotta fellebbezését a Székesfehérvári és a Fővárosi Törvényszék júliusban meghozott, számára kedvezőtlen döntéseivel szemben a 2006-os rendőrterror idején meghurcolt, megvert, majd jogtalanul elítélt Dukán Dániel a Fővárosi Ítélőtáblára – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t Gaudi-Nagy Tamás, a férfi jogi képviselője, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője. Ismert, az akkor még egyetemre járó Dukán 2006. szeptember 20-án egyik barátjával egy szórakozóhelyről tartott hazafelé, amikor a rendőrök rátámadtak, összeverték, őrizetbe vették, és felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak címén eljárást indítottak ellene. A rendezett életvitelű fiatalembert első fokon két és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélték kizárólag rendőri vallomások alapján
Ezt 2007-ben két év, négyévi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre enyhítette a bíróság. 
A 2010-es kormányváltás után elfogadott semmisségi törvény alapján az elmarasztaló ítéletét eltörölték
 
"MEGDÖGLÖTÖK MIND......2006 okt. 23."

Ezek után fordult Dukán kártalanításért, mivel több mint negyven napot töltött előzetes letartóztatásban, és kamatokkal együtt csaknem tízmillió forintot követel a letartóztatását elrendelő Fővárosi Törvényszéktől ( ez a per jövő héten folytatódik), a Fővárosi- és Pálhalmai Büntetés-végrehajtási Intézettől , valamint a rendőrségtől.

2016. augusztus 17., szerda

A néhai MAGYAR íróról, political incorrect JELZET, szkriptális pofon

MAGYARNAK néhai , mert bizony KUN és sváb ő, de a dunai svábsága Mária Terézia óta a nemzetalkotó ungardeutschoké.

"SVÁBOKBÓL JÖTT MAGYAROKNAK ÉN NEM VAGYOK MAGYAR??!"

Petrovics (nem szerb, tót) István mészárosmester és Hrúz Mária maglódi  tót cselédlány frigyéből született a NAGYONMAGYAR, NAGYON VADZSENI költő,

aki Petőfire magyarította nevét vándorszínészete hónapjaiban. Ez ugyanazt jelenti, mint a Petrovics. A Péternek a fia.

De -tán ifjúsága okán - ontotta magából a forradalmi, haladón nacionalista harcias verseket ÉS BIZONY , NAGYMAGYAR volt a nacionalizmusa!

"Magyar vagyok, magyarnak születtem.
Magyar dalt dalolt a dajkám felettem"

Asszimilált volt a csaláédi háttere, és SÜPPEDŐSEN BŐRZSIZMÁS, KAPCÁS, BRICSESZNADRÁGOS a nemesi magyar idol.

Megfelelt néki.

Rentz Mátyásnak viszont személyiségzavara van.

ÍM, látiatuc feleim, mük vogymuk.

A krypto-zoológiai példám, Rentz Matyi KÉPEN!:

                                                 
Akárcsak magam, úgy 14 éve. Ő Matyi.


CSISZTO kun , kuman "qu" uygur+kipcsák eredetű az édesanyja.

Turánibb a turáninál.

Hatványozottan alfeődi MAGYAR!

Karcag, Mezőtúr.

Hát így olvassad el 2009-es önvallomását, íme:

http://www.esolap.hu/archive/entryView/1096

Ha béütöd a Böngésződbe, írásokat, könyvet, szemmelverényeket is tanálsz tőle, róla.

Aki itt azt állítja, hogy ŰŰŰ biza NEM MAGYAR a Nagykunságba, az úgy jár, mint a VAS!

Hiszen már a ceglédberceli keményen összetartó - nem kicsit volksbundista - lakosság is magyar, erős württembergi kapcsolatokkal.

Hisz az erdélyi szászok unokái, ükunokái is visszajárnak Siebenbürgenbe.

Csak ez az esterhász - fan NEM!


2016. július 11., hétfő

Néhai Rezes Sándor, meg Éva Rezes(ova) az RTL KLUB furcsa videójában.


 "KICSODA ÉVA REZESOVÁ?"  

így teszi fel a kérdést a LEGUTÁLTABB nyugati tőkés televízió Magyarországon.....

S AHOL STOHL ANDRÁS német kisebbségi színész bűnei megbocsáttatnak, - épp a 20 %-ban UFA, (még a nácizmus előtt alakult és Goebbels kedvelt filmhíradóinak, beszédeinek KIVITELEZŐJE a média szintjén) -  80 %-ban kanadai bejegyzésű, de new yorki ZSIDÓ TŐKÉSEK tulajdonolta tv korábbi No.1.SZTÁRJA volt, - 
ott egy határon túli magyaréból TOVÁBB GYŰRŰZŐ LEJÁRATÁS LESZ!!!

          Mi a furcsa abban, hogy egy magyar nemzetiségű kelet-szlovákiai magyar lány, csinos ifjú hölgy, 
(OTT A TILTÁSOK nem sokat nyomnak a latban....még a szlovákiai cigányság is magyar nyelven beszél, meg az onnan jövő futballisták is, ha szlovák nevük van, akkor is!) 

egy DÚSGAZDAG magyar család lány perfekt magyar?!
                                                
Édesapja a Kassai Vasmű (és más nagyvállalatok) tulajdonosa a VSS Kosice futballcsapatának tulajdoinosa volt, és megvásárolta a 90-es években a Frencváros válogatott középhátvédjét, Telek Andrást. Ekkor számos magyar nyelvű nyilatkozatot tett a sajtóban.

Úgy tűnik, az RTL Klub nem tud mit kezdeni azzal a nemzeti összetétellel, ami a Trianoni "Béke" DIKTÁTUM után kialakult. 

Mintha nem is MAGYAROK szerkesztenék a műsorokat!

             http://rtl.hu/rtlklub/hazonkivul/videok/369899

Igen, Rezesék egyfajta oligarcha -család, 
mint Erdélyben a kolozsvári Pászkány Árpádék, vagy a korábbi 
RMDSZ-szenátor , Verestóy Attila, aki még SZÉKELY IS, (Székelyudvarhely, Hargita megye központja) nem egyszerűen magyar. 

Nem mindenki lúzer, s épp a közmondásos magyar észjárás a határon túl is érvényes!

2016. július 2., szombat

BALFÉK "SÓGOROK" népakarata és a mainstream- tehát swindler - balódala; AVAGY mégsem a német-olasz-francia hírszerzés nyerte az osztrák elnökválasztást



 HÍR:
            2016.07.01. 12:08

"Az osztrák alkotmánybíróság pénteki ítélete szerint a szavazatszámlálás körüli szabálytalanságok miatt meg kell ismételni az osztrák elnökválasztást. 

Az osztrák államfőválasztás május 22-i második fordulójában szoros küzdelemben Alexander Van der Bellen, a Zöldek által támogatott független államfőjelölt 50,35 százalékkal nyert az Osztrák Szabadságpárt jelöltjével, Norbert Hoferrel szemben, akit a szavazásra jogosultak 49,65 százaléka támogatott. Van der Bellen alig több mint 31 ezer szavazattal előzte meg Hofert."

Nos, belátom, tévedtem.

Amikor kihirdették az eredményt, én  a Facebook 3 csoportjában és a Twitteren megosztottam az álláspontomat - épp az események "FURCSÁN FORDULATOS" történetisége a német-francia-olasz titkosszolgálatok beavatkozására utál,  és  - németalföldi, mint Beethoven? - a "VAN BELLEN" nevű ösmeretlen egyén,

 - miközben 10 órával korábban még 140 ezer szavazattal vezetett előtte a jobboldali, Euro-szkeptikus, migráció-ellenes Szabadságpárt Elnökjelöltje, Norbert Hofer Úr a  zöld-még-liberálisabb, extrém "megfelelési kényszertől hajtott jelölt" előtt, -
                                              
NORBERT HOFER, Szabadságpárt, Ausztria Elnökjelöltje


a KÉKCÉDULÁSRA hajazó östreicher bolondéria, a levélben szavazhatóság miatt és azok "megismerése után" nagyhirtelen a ZEŐD liberális németalfölder győzött vóna, mintegy 31 ezer szavazattal.....:(

Ez majdnem lehetetlen!

Az levélben való szavazást - mint ismert TÖRÖK ÁFIUMOT (idézet: Zrínyi Miklós Jr. gróf, horvát bán és magyar hadsereg-parancsnok)-  maga ERDOGAN BASBAKAM EFFENDI  sem tanálhatta volna jobban ki, csak figyelemmel volt az Anatólia hátsó fertályán nagy számban élő nagyszámú kurd és kaukázusi ill. egyéb türk ANALFABÉTÁK nagy szamara....

Mert "levélben szavazni" az nem más, mint az azt értékelőnek korlátlan lehetőséget kínálni a hamisításra, visszaélésre.

A Migráncs-párt - féltökű - ostmarker balódal ezt jól tudta.

Ide tűzöm Júli 2-án. 
http://888.hu/article-ausztria-a-legujabb-banankoztarsasag

Segített ebben Nékiek a Német Szövetségi Hírszerző Szolgálat
a B N Dmik vannak, én még az RSHA  -nál tartottam, bár....lehet, hogy csak a NÉV változott :-D;
aztán
az olasz CTIE szolgálat, "Comando Trasmissioni ed Informazioni dell'Esercito",

és végül a Fancia hírszerzés - az egyszerűség kedvéért nevezzük "OAS"-nak! :-D

Ezek csinálták!!!

Hogy NE AZ EURO-szkeptikus, migráció-ellenes ÉS NÉPSZERŰ jobboldali párt győzzön!

Mert AZ az osztrák nép - "nemzeten" kívüli kategória,- egy 8 milliós monarchista mixtúra, s ha nem lenne Schwarzenegger, azt mondanám, amit Stuttgartban az ungarschaben barátaim mondtak: az osztrákok NEM NÉMETEK(...!) - tehát az osztrák N É P racionálisan döntött, nem rákényszerített, létfenntartási ösztönétől megfosztva, hanem ANNAK SZELLEMÉBEN - és ezt EL AKARJÁK VENNI TŐLE!

A V4 és a Baltikum, illetve Horvátország, Románia, Bulgária mutatják, hogy egészen másnak kellene a VÍZFEJÚ Euro-bürokrácia vezette Uniónak lennie: sajnos, Bulgária szegénysége, Horvátország meg - mint "Steinmann, a Grófnő" Karinthynál - STRÉBER, mint új "diák" az osztályban..... 

Österreich. Valójában akkora függésben van a SAJÁT nagynémet csatlósától, hogy elégséges az egykori utcai osztrák festő "OSTMARK" kifejezését alkalmazni rá...

Minékünk sajátos viszonyunk van hozzájuk: ez lehet egyfajta Wurst&Bier vs. Goulasch&Tokaji viszony, többségében azonban ŐK LENÉZNEK (!) ......

                                (minket???)
de az FELETTÉBB NEM AJÁNLATOS NÉKIEK!

Mert, - mint azt 1707-ben gróf Bercsényi főminiszter és "vezérkari főnök", főgenerális az Ónodi Országgyűlésen József Császárra nézvést kimondta, 
-ez a "fakó nímöt" az NEKÜNK NEM URUNK!


Kuruc lovasgenerális á la Bercsényi gróf
Tehát a KÉT NÉP KARAKTERE mint a tűz és a víz.....
S a TŰZ MI VAGYUNK.


VALAHOGY ÍGY VAGYUNK MINK a kóchengeresekkel, fakókkal, EBEKKEL!
Mondjam , MI A KÜLÖNBSÉG a SUNYI FAYNMANN és.........KÖZÖTT?!
                                         
Mondanám , nézd meg a futball-válogatottjukat, csupa honosított dészláv, cseh, afrikai és török;
 de Sepp Herberger (aki már Hitler Kanzler idején is szövetségi kapitánya volt a a német futballnak, ebből következőleg MUSZÁJBÓL párttag - és nem a kommunistáké.....)  vagy Helmut Schön , de a még Völler-Klinsmann (egymást váltó, remek csatár és edzőpáros ) is elsüllyedt volna szégyenében KIK szerepelmnek a NATIONALELFben!

A francúz futballban jó, ha egy VALÓDI franciát találni, a többi mind fekete vagy algériai, tunéziai, marokkói....
S NEKEM, NEKÜNK hiába mondja a Sorbonne kiváló szociológia-professzora, Hegedűs Zsuzsa, informálisan TÜNDÉR, formálisan Miniszterelnöki Főmegbízott (a társadalmi felzárkóztatást, a társadalmi konfliktusok kezelését és megoldását szolgáló jelen- és jövőbeli stratégiák kidolgozásával kapcsolatos kormányfeladatok főbiztosa),

HOGY EZEK FRANCIÁKOK, 
mert sem a Bourbonok, sem Dante és Robespierre, sem Voltaire , Diderot és Rousseau, pláne NEM  Napoleon Buonaparte, sem Rostand vagy Cyrano de Bergerac, sem D'Artagnan vagy Honoré de Balzac, sem De Gaulle, de még az átkozott Clemenceau - akinek menye magyar volt, meg ez egyik szeretője is, aki DOBTA ŐT (!),  - vagy VYX tábornok,

EGYIK SEM EGY BEDUIN SÁTORBÓL gyütt, egyik sem majom volt Kongóban,

többségükben XAR emberek voltak, de a kelta-germán-latin MIX Francia Nemzet tagjai!

S MA IS Marion LePen melett KIT TALÁLHATUNK amolyan tökösen ojrópainak , mint "francia" államférfit, a jobbközép tábor vezérét??!

A magyar KUN /görög ZSIDÓ kevercs  nemes nagybócsai és alattyáni Sárközy Miklóst, akit az 1630-as évekig igazolni tudunk,KICSODA!

De a NÉP, az isenadta Ausztria NÉPE most a sarkára állt, s EZT AKARTA MEGFÚRNI az ESZEMENT német "kereszténydemokrata" - zsarolják talán???  - a semmilyenfajta és komolytalan OLASZ és a RÖHEJES FRANCIA Miniszterelnök a Wienben REZIDENCS ÜGYNÖKEI ÁLTAL!

                     AUSZTRIA NÉPE ÉLNI AKAR  - S AKKÉNT DÖNTÖTT !!!!


 A BREXIT után TALAJÁT VESZTETTE a félig alvilági Globális Háttérhatalom és nincs befolyása  AZ ALKOTMÁNYJOGÁSZOKRA!

                                                  


   Hajrá Osztrák szabadságpárt , F  P Ö !!!!!!! 



 ETTŐL MÉG "BIZONYOS KÖRÖLMÉNYEK" NEM VÁLTOZNAK,

HA ÉRTITEK......FÖLDBITORLÓ SENKIHÁZI EBEK!!!!

"zsebszerződések"---- Trianon utáni magyar területek Ausztriához csatolása.....
Szerintük ez "burgenland", szerintünk MEG ŐRVIDÉK, TELE MAGYAR KASTÉLYOKKAL, FALVAKKAL KISVÁROSOKKAl és középkori VÁRAKKAL!!!!
                                   
ŐRVIDÉK

          











2016. június 29., szerda

CASUS BELLI!!!! "Drága KOLLÉGÁK"......


                                                                         
JUSTIZMORD !

          Én Fidesz-tag vagyok, ex-ügyész, ügyvéd, 3X

 voltam központi állami szerv (minisztérium) 

vezető jogásza. 

AMI 2006-ban történt, az elsőre a JOGÁLLAMBA és az IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁSBA vetett, hivatásszerű BIZALMAM MEGTÖRÉSÉT OKOZTA, 

másodjára azonban a félnótás, félcédulás Gyurcsány és EGYIK BÜDÖS PARASZTJA - bizonyos GERGÉNYI degenerális! - cselekményei valamint az akkor fennálló, gátlástalan POSZTKOMCSI-NEOLIBSi kormányzat súlyos bűnei miatt éppen a BÜNTETŐJOG erőteljes, offenzív alkalmazásával léptem fel! 

2006 október 27.-én kelt büntető feljelentésemben, ami az akkor még létező Bp. Katonai Ügyészségre nyújtottam be, 
"Elöljárói intézkedés szándékos elmulasztása" és 6 másik szolgálati és hivatali bűntett miatt 41 oldalas büntető feljelentést tettem ill. a bizonyítékokat mellékeltem, illetve tanúkat és video (tv) felvételeket mellékeltem hozzá. 

S több lépcsőben folyt eljárás a meglehetősen IDIÓTA, alulszocializált, ideológiailag retardált Bp. Rendőrfőkapitány ellen!



http://onoguristan.blogspot.com


Ez a mostani eset az általam már a ceglédi vezető ügyész(nő) sorozatos HIVATALI VISSZAÉLÉS BŰNTETTEI miatti bűnügyben megtapasztaltakkal teljesen EGYBEVÁG! A Dr. Keresztes Imre főügyész vezette Kp. Nyom. Főügyészségre hivatalból eljárásra a Dr. Sinku Pál Legf. Ü. Főov. Ügyész által áttett bűnügyben NÉHÁNY HÉT MÚLVA egy szédült birka, megfelelési kényszerbeteg ügyésznő a feljelentést elutasította. 

A nyilvánvalóan a "mundér becsületét " védeni kívánó., egykori saját tagjuk által tett feljelentést fenntartva

 apróra szedtem a Kp. Nyom. Főü. ÁLTALÁNOS ELJÁRÁSI törvénysértéseit , konkrétan pedig a Nyom. Ügyészi határozat sanda és jogellenes tartalmi, formai hibáit, a nyomoztató Legf. Ü. főosztályhoz 

nem éppen visszafogott hangnemű (LEBASZÓ hangú!) 

PANASSZAL éltem. 

Ezt Dr. Bártfay Béla ügyész saját KREÁLT minősítése szerint - azzal, hogy a nyomozó ügyésznő nem HATÁROZOTT, hanem "CSAK INTÉZKEDETT" - elutasította.


Most Gaudi Ügyvéd Úr esetében a már említett , Gergényi-ügyben 


HÁROMSZOR FOLYTATOTT eljárások mindegyike esetén végül a TÖRTÉNELMI GAZTETT főbűnösét és végrehajtóját felmentő ítélet UTÁNI, 

PÁRTOS, KOMMUNISTA, szélsőséges és aljas indokból indított bűnügyben 

saját tapasztalataim ISMÉTELT, SÚLYOS IGAZOLÁSÁT LÁTOM, és ezt NEM KÍVÁNOM ANNYIBAN HAGYNI!!!

A JOBBIK azon álláspontját, hogy ez a justizmord 

a NER és a Kormányzó Pártok felelőssége lenne, 

VISSZAUTASÍTOM, 

és az eset kapcsán - bár az eljárási iratokat MÉG nem ismerem, MAGAM kezdeményezek és SZEMÉLYESEN JÁROK EL az Ügyészség túlhatalmi, posztkomcsi BŰZE megszüntetésére! 

Az itt leírtakért a FELELŐSSÉGET VÁLLALOM. 

Közlöm, hogy a NEMZET oldalán álló büntetőjogász jogalkalmazókat ez a vörös söpredék az Ügyészi Szervezetben 

NEM KÉPES LESZERELNI VAGY MEGFÉLEMLÍTENI. 


Mostantól a represszionálás BÁRMELY OPCIÓJÁVAL 

számolnia kell Dr. Polt Pumukli tanársegéd 

BŰNBANDÁJÁNAK.

"Il Principe" - avagy BREXIT

                                                 
Niccolo Machiavelli

Machiavelli az "Il Principe" című államelméleti munkájában a demokráciát elvetette, épp abból az okból, mint Aristoteles.

Ennél különbnek találta az "arisztokrata"államformát, ahol a nemesi, vagyonos és tanult kisebbség uralkodik a többség felett.

Első helyen azonban az egyeduralkodó "fejedelmi" rendszer és az "arisztokrata" államforma olyan elegyét találta, amelyben végül mégis az egyszemélyi "princeps" mondja ki a az államhatalom végső akaratát.

Most valaki - azt is tudom, hogy KI  - fenéken rúg, de Magyarországnak történelme során, sőt a kereszténység előtti  (IGENIS LÉTEZŐ!) államaiban is - egyszemélyi , paternalista, szakrális tekintélyű - "fejedelem" KELLETT, a NEMZETNEK az kellett! 

S az is van...:-D 

Természetesen MINDEN Habsburg esetében felmerül a magyarság részéről a "zsarnokölési elmélet" gyakorlativá tétele, tán csak I. Ferenc József esetén, 1867 után nem.

Még Szapolyai, I. János legitim király esetén merültek fel erkölcsi aggályok, de azokat könnyen lesöpörhetjük, hogy Habsburg Ferdinánd helyett BÁRKI legyen a nemesi rendek akaratából "princeps".....

Maira fordítva: a kereszténység előtti uralkodó NEM ÖRÖKLÉSI úton nyerte el a számos törzsből, nemzetségből álló nép, szövetséges népek, törzsek bizalmát, hanem úgynevezett "KUT"-ja, (szakrális szubsztancia;  source of:
"https://hu.wikipedia.org/wiki/Kut_(mitol%C3%B3gia)"               karizmája, szakrális kiválasztottsága, Alfa-hímsége kellett legyen , s a törzsfők (arisztokrácia) őt választotta.

A dinasztikus öröklés és a KUT megléte együtt volt adekvát, ennek hiányában, bizony, az örököst vagy megölték, vagy száműzték. 
TENGRI. Köktürk rovás Tonyokuk főtáltos orkhoni oszlopán
Török festmény, egyesek Attila képének tulajdonítják, (neki biztosan volt"KUT"-ja!), mások Mete Tengrikut első ázsiai Hun Nagykirály képének. Utóbbi
a kékes szemmel és minden mongolid vonás nélkül nehezen elképzelhető.
Mindenesetre egy Turanid rasszú férfit ábrázol, mint a "KUT" hordozóját.

Ha kiderült, hogy nincs meg a "KUT" benne, rögvest huzakodás, belháború, merénylet tört ki.

S lám a D-209 rövid "uralkodását", hisz NEKI MÉG MAGYAR IDENTITÁSA SINCSEN, 10 évesen jött át, a dél-erdélyi, korábban családja által tulajdonolt kisvárosból. Hogy aztán a "meghalt a cselszövő" éljenzés közben egy WADMARHA kerüljön a "princeps" székébe.

Aki aztán MINDEN nemzetkarakterológiai és őstörténetünktől máig érvényesülő APA-szerepre teljesen ellentétes , kamaszgyerek, csínytevő, félnótás, szórakozott, de bosszúálló személyiségével ROMBOLJA a "princeps" iránti elvárásokat.

Még örülnie kell, hogy a "zsarnokölés" nem került alkalmazásra.

Mert még a "jó Csermanek", - aki rosszabb volt,( Ries-ügy és Rajk-ügy, Szűcs-ügy, mint Belügyminiszter, aztán 1956 dec. 1-én még Nagy Imre államminisztere, 4-én viszont a ruszkikkal érkező HAZAÁRULÓ és a véres vörösterror vezetője)  
mint a "jó Horthy", [egy 5 nyelven beszélő nemes, székely származású, de elébb Nagybányán (1670-es évek), majd az ő családi ága a nagykun Kenderesen kapjon nagybirtokot, hatalmas katonai karrierje végén (tévedés, hogy "ellentengernagy" volt a legnagyobb rangja , mert IV. Károly király még az I, Vh. idején ADMIRÁLISSÁ  léptette elő,) ] - is inkább felelt meg a Nemzet elvárásainak, mint Ghiurceanu, a bűnöző, kényszergyógykezelt apától való proli-kamasz.

MA AZONBAN MINDEN KLAPPOL, Machiavelli is elégedett lenne, meg Kálvin is!

Egy gond van, az, hogy a VAGYON nem ott van, ahol az ÁLLAMI HATALOMGYAKORLÁS képessége és lehetősége.
Ez utóbbi lenne Machiavelli értelmezésében - igaz, történetileg a reneszánsz idején - az "arisztokrácia".

A posztkomcsik vagyonkimentő, -átmentő akciója azonban mindent összezavart.

Én ügyész és ügyvéd voltam. Kormányszervek vezető jogásza is.

Túl sokat láttam, gazdasági és büntetőügyekben....

A tőke nélküliség, amit a RUSZKI MEGSZÁLLÁS ÁRULÓ HASZONÉLVEZŐI lopással és csalással tudtak feloldani, Dr. Sárközi Tamás prof. vezényletével, ami a tudást illeti, 

MÁIG kíséri a "törzsi, nemzetségi vezetők" és az ÁRULÓKBÓL lett TOLVAJOK - mint az anyagiakkal nagyobb mértékben rendelkezők közti durva konfliktus!

A lényeg: a "princeps" IGAZI, "KUT"-ja van, némi - tán irracionálisan hangzik - nem keresztény típusú "szakralitása" is a Nemzet akaratából, igazodási pont.
S vannak már megfelelő "arisztokraták " is - de nem az ÁRULÁSBÓL és azt követő LOPÁSBÓL származó "nem adekvát úri" osztályból...

Ezért van üvöltözés inen oda, és onnan ide, ki a nagyobb "korrupt".

A Nemzet, a társadalom - mint egy vizes ruha- "KIRÚGJA, kinyújtja" önmagát.

Rendezi a rendezetlenséget.

S ami nem felel meg ennek a szakrális paternalizmusnak, illetve az "arisztokrata"szerepnek az BUKIK.

Mint egy bizonyos velem egykorú, egy évben végzett gazdasági jogtanácsos, aki a NEPOTIZMUS díszpintyőkéje, s MA ő ordít mindenki másra, hogy "korrupt"....

Hogy ennek mi köze a "Brexit"-hez? 

Az, hogy az ENDOGÉN viszonyoknak MEGFELELŐ kell legyen a törzsi ALLIANCE viszonyrendszere, különben jön a "ZSARNOKÖLÉS"!

- Mert Merkelnek nincs "kut"-ja Brittanniában,
-  mert az EU Commission NEM "arisztokrata" a britek számára, 
no, pláne az államilag szervezett korrupció nagymestere, akinek whiskey -KÚT-ja van leginkább, mint tekintélye: 
- Junckers. A stábjával együtt.

Nagy-Britannia ZSARNOKOT ÖLT!